Miután szállást foglaltam Tokajon, az első dolgom az volt, hogy megnéztem, milyen ajánlott éttermek vannak a közelben. Mivel teljesen véletlenül az időpont egybeesett a negyedik évfordulónkkal, ezért gondoltam valami különleges helyre lenne jó mennünk.…
Kategória: Vélemény
-
Csak egy bringás
Jó ideje követek YouTube-on bringásokat, akik a mindennapi közlekedésüket veszik fel sisakkamerával, hogy tudjak tanulni az egyes szituációkból. Egy ideje azonban nem jelentkezett az egyik hazai srác SanskritFritz akivel egyébként pár szót már váltottunk is üzenetben.…
-

Holdfényes akadálypálya
Már 1 éve járok munkába ugyanazon útvonalon, ahol lehet az úton közlekedek és leszámítva eddig 1-2 pontot, mindig biztonságosan lehetett bringázni.…
-
Szárcsa ismét
Tavaly február 14-én első alkalommal voltunk a Szárcsa éttermében és mivel rendkívül pozitív élményeink voltak, úgy döntöttünk, idén is ide megyünk.…
-
Indul(t) a Bakterház
Tegnap este volt szerencsénk premier előtt megtekinteni itt Székesfehérváron az Indul a Bakterház komédiát, Bereményi Géza átdolgozásában.
Én alapvetően a filmeket szeretem, de ettől függetlenül maga a színházi érzés mindig is vonzott, hiszen a mindennapokkal ellentétben lassú, megfontolt és közvetlenebb hangulatot áraszt.…
-

Egy kellemes nap
Nincs is annál jobb, mikor egy hétvége úgy telik el, hogy végig jó programok vannak és az sem tud levonni az értékéből, hogy éppen meg vagyok fázva emiatt.…
-
Kelly’s story
Mióta az IBM-nél dolgozom szerettem volna egy bringát, amivel munkába tudok járni, ezzel is időt nyerni, valamint testmozgást sem nélkülözni. Néhány hónapja erősen elkezdtem nézegetni a lehetőségeket, ismerősök véleménye és javaslata alapján.…
-
Ügyfélkiszolgálás a mindennapokban
Az alábbi bejegyzés Csigger virtuális tollából íródott egy nagyon is fontos és mindennapi témához kapcsolódóan, mely – ahogy a bevezetésében is olvasható – nem csupán saját problémámhoz köthető, az ember életében ugyanis egyre többször bukkan fel az ügyfélkiszolgálás mikéntje és legtöbbször nem éppen pozitív vetületben (persze szerencsére mindig akad kivétel).…






You must be logged in to post a comment.