Kategória: Képek

  • 2016

    Na, már a cím el van cseszve így 2017. február végén…pedig nagy volt a szent eskü a legutóbbi kaja videók után, hogy most aztán fúúú, de csinálok még ilyeneket… aztán a 2016-os év elment, mint állat, pedig történtek dolgok, gondoltam össze is lapátolom őket, hogy nyugdíjas koromban legyen mire emlékeznem.…

  • Balatonos bringázások

    Balatonos bringázások

    Múlt héten voltunk apummal körbetekerni a Balatont, ami azért tartogatott meglepetéseket. Eléggé random vannak kijelölt bringautak, sokszor értelmetlenül terel be kis faluk közepébe, illetve előfordul, hogy miközben 50-el suhanunk lefele lejtős részen, egyszercsak kikerül egy tiltótábla kerékpárosokra vonatkozóan.…

  • Tádá

     

    Kommentár nélkül 🙂

  • Villány vol. 2

    Villány vol. 2

    Villány te drága…

     

    2 évvel ezelőtt voltunk ott, az első közös üdülésünk alkalmával, valószínűleg részben emiatt is maradt meg ennyire a hely, de persze a nyugalom, a finom ételek és borok is szerepet játszottak.…

  • Egy kellemes nap

    Egy kellemes nap

    Nincs is annál jobb, mikor egy hétvége úgy telik el, hogy végig jó programok vannak és az sem tud levonni az értékéből, hogy éppen meg vagyok fázva emiatt.…

  • Egy kis retro

    Egy igen érdekes oldalt találtam az imént, ahol mindenféle régi képek találhatóak, a kereső segítségével adott városokra is le lehet szűrni a találatokat.…

  • Novemberes

    Csuhajjjaaaa de régen sikerült írnom ide, BÜDÖSLUSTADISZNÓ!

    No akkor csokorba a történésekkel. Írtam, hogy szeretnék megemlíteni néhány dolgot az Egerben tapasztalt kiszólgálásról, hát íme.…

  • Pisztrángos finomság

    Megvolt az egri pihenés, igazán fantasztikusan sikerült, a Lány majd jól leírja a részleteket, én pedig valószínűleg írok az ott tapasztalt nagyon pozitív kiszolgálásról egy postot.…

  • Csiga

    Halad. Lassan, de biztosan.

  • Mostanság

    Huhhh….meleg van…észre sem vettétek mi? 🙂

    Pedig én afrikai vagyok bammeg…ja nem, az a Pákó. Node, szedjük csak csokorba a gondolatokat…done, asszem.…