Na, már a cím el van cseszve így 2017. február végén…pedig nagy volt a szent eskü a legutóbbi kaja videók után, hogy most aztán fúúú, de csinálok még ilyeneket… aztán a 2016-os év elment, mint állat, pedig történtek dolgok, gondoltam össze is lapátolom őket, hogy nyugdíjas koromban legyen mire emlékeznem.…
Kategória: Bringás
-
Idióta
Szokták mondani, hogy elsőbbsége akkor van az embernek, ha meg is adják…milyen igaz. Mivel rengeteg az idióta, érdemes sokszor lemondani az előnyökről.…
-

Balatonos bringázások
Múlt héten voltunk apummal körbetekerni a Balatont, ami azért tartogatott meglepetéseket. Eléggé random vannak kijelölt bringautak, sokszor értelmetlenül terel be kis faluk közepébe, illetve előfordul, hogy miközben 50-el suhanunk lefele lejtős részen, egyszercsak kikerül egy tiltótábla kerékpárosokra vonatkozóan.…
-
Csak egy bringás
Jó ideje követek YouTube-on bringásokat, akik a mindennapi közlekedésüket veszik fel sisakkamerával, hogy tudjak tanulni az egyes szituációkból. Egy ideje azonban nem jelentkezett az egyik hazai srác SanskritFritz akivel egyébként pár szót már váltottunk is üzenetben.…
-

Holdfényes akadálypálya
Már 1 éve járok munkába ugyanazon útvonalon, ahol lehet az úton közlekedek és leszámítva eddig 1-2 pontot, mindig biztonságosan lehetett bringázni.…
-
Megmentem, de én vagyok a hülye
Ahogyan azt sejteni lehetett, a pozitív történetek után sikerült egy idiótával találkozni.
Történt ugyanis, hogy bringáztunk ma délután Dáviddal, éppen egy kis utcában jártunk, amikor jobbról érkezett egy Audi, amit egy lelkesen telefonáló szőke nő vezetett, kis híján elcsapott minket.…
-
Pozitív bringás élmény(ek)
Az elmúlt 2 napban azt tapasztaltam, hogy normális emberek vannak a földön.
Első körben a tegnapi történet:

Én is picit gyorsabban mentem mögötte, ő pedig fékezett indexelés helyett, de legalább elismerte a dolgot, én is jeleztem, hogy minden okés és kész.…
-
Hülye voltam

Mióta bringásként robogok az utakon elég sok cifra dologgal találkoztam, ma viszont elég meglepő dolog történt.…
-
Kelly’s story
Mióta az IBM-nél dolgozom szerettem volna egy bringát, amivel munkába tudok járni, ezzel is időt nyerni, valamint testmozgást sem nélkülözni. Néhány hónapja erősen elkezdtem nézegetni a lehetőségeket, ismerősök véleménye és javaslata alapján.…


You must be logged in to post a comment.