Sajtos Tejfölös Csirke

Egy igazán egyszerű recept következik, anno nálunk tipikusan a vasárnapi ebédhez tartozott, én 1-2 fűszerrel kicsit kiegészítettem, ízlés szerint mindig lehet variálni a dolgokat.

Nekem most csirke felsőcomb volt kéznél, de lehet alsóból, vagy akár csirkemellből is készíteni.

Amire szükségünk lesz:

  • Csirkehús
  • Bors
  • Kömény (sima és római)
  • Sajt
  • Fokhagyma
  • Margarin (vagy bármilyen zsiradék)
  • Krumpli
  • Tejföl
  • Opcionálisan petrezselyem / zeller zöldje

Zseniális jelleggel apróra vágunk fokhagymát, a csirke bőre alá tuszkoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy előre margarinnal kikent hőálló tálba tesszük (érdemes ugye így elrakni, hogy eleve csak ki kelljen venni :D), majd olyan 200 fokon 1 órán keresztül sütni. Nem egy hátrány lefedni, hiszen így gyorsabban fog megpuhulni.

A tejfölös mártáshoz lehet használni egyszerűen ételízesítőt is, én most sót, mozsárolt római köményt, sima köményt tettem bele, amit a már megfelelően megpuhult húsok tetejére tettem, természetesen elegendő mennyiségű sajttal kísérve.

DSC_0155 DSC_0157

Amíg kellően rásülnek a dolgok, el lehet készíteni a krumplipürét, jelen esetben a főzővizet sóval és egész köménnyel egészítettem ki, majd botmixerrel krémesre pürésítettem.

DSC_0165

Feltétlenül örömmel kell kivenni az elkészült húst a sütőből, hiszen így még finomabb lesz. 🙂

DSC_0145

Tálaláskor a krumplit megszórtuk zeller és petrezselyem zölddel, kiegészítésként pedig még tettünk mellé házilag készített almakompótot és jó ízűen elfogyasztottuk. 🙂

Comments

Vélemény, hozzászólás?