Twitter

Szombat

Írta: - 2011 február 23, Kategória: Képek, Személyes | 8 hozzászólás

Share On GoogleShare On FacebookShare On Twitter

Egy kicsit megkésve, de íme a post. 🙂

Hááááát szép kis este volt. 🙂

Fél 7 után nem sokkal értem Szentendrére ahol már várt engem (az ekkor még méltó ellenfélnek tűnő) TomTom és kedvese. Természetesen pálinkával nyitottunk, amit minden újabb ember érkezésekor megismételtünk. 😀

Közben pókerezés volt (egy jó ideje nem játszottam már), de egészen jól ment. Asszem. 🙂

Valahol a 6. kör után kezdett elveszni a balance közöttünk. 😀

Arra már nem emlékszem ki fedezte fel, hogy a víz a lakásban megszűnt létezni, de nem sokkal ezután jött egy kedves szomszéd, aki szerint hangos volt a házibuli. Mi semmilyen buliról nem tudtunk, de amikor megkérdezte, nem lehetne-e csendesebben, mert hangosak vagyunk, TomTom úgy gondolta rákérdez az éppen őt emésztő problémára:

„…és ezért nincs víz?”

😀

Na de miért is lettem hero?

Hát mert mindezek után felsétáltam egy másik ismerőshöz Szentendrén, akinek a legmagasabb pontra kellett költöznie. Közel 1 óra alatt sikerült elmászni, úgy gondolom, jár a hős titulus. 🙂

Mivel régen találkoztunk, aludni nem nagyon sikerült, így izgalmas volt alvás nélkül kijózanodni. 😛

Másnapi priceless sms:

Szóval nagyon ötös este volt. 🙂

Természetesen hamarosan lesz ismétlés is, de remélem most már tudják, hogy az alföldiek és a Veszprémiek (:D) a köldökzsinóron keresztül is pálinkát kaptak. 😀

8 hozzászólás

  1. Tomtom

    2011. február 23.

    Heheh, hát azt hittem, hogy megúszom, de úgy látszik nem 😛
    Nos igen, szép kis este volt, a video szintén 🙂
    természetesen az ügy ismétlésért kiált, de basszus igyon veled versenyt valami idült alkesz, akinek intravénásan folyik a szesz 😛 Én azon csodálkozok, hogy egyáltalán még eljutottál valamerre ennyi pia után, én már alig vártam hogy aludhassak a végén 😀 De vizet legközelebb sem kell hoznod, azóta már van, a szomszédok sem zárhatják el 😛

    VálaszVálasz
  2. Ace

    2011. február 23.

    @Tomtom: Engem is meglepett, hogy elértem a célt. 😀

    Lesz itt még bőven ismétlés…nekem…neked próbálkozási lehetőség. 😀

    VálaszVálasz
  3. Tomtom

    2011. február 23.

    @Ace: Hehe, jolvan akkor. csinálj nekem ide olyan avatart hogy pálinkás üveg pirossal áthúzva keresztbe 😛 amugy csak az volt a gond nekem, hogy kevertem a dolgokat 🙂

    VálaszVálasz
  4. Ace

    2011. február 23.

    @Tomtom: Jó duma… 😀 Javíts ki ha tévednék, de mintha együtt ittunk volna, sőt, te martinit nem is toltál a szervezetbe, szóval ne dumálj a keverésről… 😀

    VálaszVálasz
  5. Tomtom

    2011. február 23.

    Jó hát én inkább maradok a zene keverésénél nem a piáénál 😀 Te meg ne legyél rá büszke hogy megittad a csajok piáját 😀 legközelebb csak whisky-zünk 😛

    VálaszVálasz
  6. Ace

    2011. február 23.

    @Tomtom: Melyik is volt a csajok piája? A martini? Az miért is az? 🙂

    Negyed annyi kraft van a sörödben amit szintén lajhár tempóban öntöttél magadba… 😀

    VálaszVálasz
  7. Tomtom

    2011. március 2.

    Nah jolvan, mostmár írhatnál valami újat is, ne ez legyen elől 😛 😀

    VálaszVálasz
  8. Ace

    2011. március 2.

    @Tomtom: Parancsolj… 🙂

    VálaszVálasz

Szólj hozzá!