Twitter

Bunkó paraszt vagyok

Írta: - 2010 október 13, Kategória: Képek, Személyes | 1 hozzászólás

Share On GoogleShare On FacebookShare On Twitter

Nemrég voltam húgommal a postán, ahol bunkó paraszt voltam. Legalábbis az ott levő egyik úriember szerint.

Belépés után a következőt láttam. Az utolsó ablaknál állt egy emberke, az asztaloknál meg 2-en ültek. Ebből az egyik egy idős emberke volt, folyamatosan az ablaknál álló emberkét nézte, látszott rajta, hogy oda vár, csak állni alig bír. A másik meg papírokat birizgált és majdnem háttal ült az ablakoknak. Beállítam a sorba, ekkor kelt fel az előbb említett idős bácsi is, természetesen magam elé engedtem és mögé kerültem. Nem sokkal ezután az eddig pöcsölős emberke megkerült és be akart állni elém. Nem szólt egyikünk se semmit, mondom akkor lehet csak sokáig tartott neki feldolgozni. hogy ott vagyok.

Közben jött még valaki, én bentebb húzódtam, hogy elférjen az illető. Ekkor azt vettem észre, hogy emberünk nagyon néz. Várunk kicsit, megint néz. Hmm…

Amikor végzett az előttem levő emberke, adtam oda a csekket a nőnek, mire emberünk felhördült.

„Hé hé hé, ácsi, mit képzelsz te magadról mi?”

Nem szóltam semmit, odaadtam a csekket a nőnek.

„Hogy te mekkora egy büdös bunkó paraszt vagy.”

Fizetek.

„Szemét bunkó, hát nem láttad, hogy ott ültem mi?”

Várok.

„Hát még ilyet, ekkora bunkó embert.”

Megköszönöm, hogy fizethettem, majd távoztam, de még hallottam, hogy a „bunkó” és „paraszt” kifejezést fennhangon párszor még utánam dobta.

Érdekes felfogása van a papának. Én vagyok a hüje, mert bemegyek egy ilyen helyre és beállok a sorba? Jaaaa, hogy ő ott ült? Amikor csak 1 ember állt már az ablaknál, meg se moccant, mire 3-man lettünk ott rögtön felpattant. Hogy is van ez? Ő kiülte a sorát? Ja bocs…én is itthon. Maga elé lesett, nem figyeltem pontosan mit csinál, beálltam a sorba és kész. Erre én vagyok a bunkó.

Miknemvannak.

ui: Visszafele készítettem egy képet telóval, próbáltam valamit alkotni belőle Photoshop-al, nem lett nagy szám, ez sikerült.

1 hozzászólás

  1. helian

    2010. október 13.

    Pffffffffff………… és ami a megdöbbentő, hogy ez nem egyedi eset…. 🙁

    VálaszVálasz

Szólj hozzá!