Tegnap feljöttem Pestre Lilyvel, hiszen szerdán innen irány Pécs, valamint holnap lesz egy már szükségszerű Napi iPhone App meeting is.
Gondoltam összeütök valami levest, megkaptam az instrukciókat, mit merre találok, valamit csak összehozok. Az alábbi, fogyasztásra alkalmas összetevőket választottam:
- só, bors
- pirospaprika
- enyhén csípős zöldpaprika
- vöröshagyma, fokhagyma
- csípős piros arany
- halászlé leveskocka
- krumpli/burgonya 🙂
- tej (extrém a többi után mi?)
- levesgyöngy (tényleg ez a neve, olyan az íze, mint a pirított kenyérnek)
- füstölt sajt
Érdekes kombináció ugye?
Mégis lehetett ehetőt készíteni belőle. A hagymákat kevés olajon megdinsztelve, pirospaprikát majd vizet ráküldve, halászlékockát beleejtve, sóval borssal piros arannyal ízesítve, egy pár karika paprikával és kockára vágott krumplival sűrítve, majd egy kis tejjel felöntve fél órát főztem, ráküldtem egy kis petrezselyemzöldet, aztán kiöntés után beletettem a levesgyöngyöt és reszeltem rá füstölt sajtot.
Így egy kellemesen fűszeres, enyhén csípős levest sikerült létrehozni.
Jó étvágyat! 🙂