Twitter

Lasagne Bolognese

Írta: - 2017 április 6, Kategória: Gastro, Videók | Nincs hozzászólás

Ez a recept sem szentírás, olyan, mint nálunk a gulyás, az olaszoknál is ahány ház, annyi féle variáció, az enyém ilyen mindenes egyveleg, én így szeretem. 🙂 Habár pár dologban elszámoltam magam (ez fog is látszódni) az íze szerencsére rendben volt, amúgy is, mindig tanul az ember, nem? Szóval amit használtam: Jó minőségű, lehetőleg marha darálthús (az enyém fagyasztóból került elő, ezért olyan volt, mint egy féltégla 😀 ) Vörösbor (a hivatalos receptek szerint a szósz alapja inkább boros, mint paradicsomos, persze az arány ízlés kérdése) Lasagne tészta (vagy lasagna, ezerféle magyarázat van melyik a tészta melyik a kaja, de mindenhol mást írnak 😛 ) Sajt Vöröshagyma Fokhagyma Sárga és fehérrépa Mezei és sűrített paradicsom Bazsalikom Oregano Kakukkfű Rozmaring Babérlevél Vaj, liszt, tej a besamel mártáshoz Szerecsendió Olívaolaj Só Bors Első lépésben gyakorlatilag egy bolognai ragut kell készíteni. Én a hagyma helyett először a húst pirítom oda olívaolajon, ha a hagyma után kerül bele akkor onnan már csak párolódna, szóval nálam a kellő pörkölés után jön rá a vöröshagyma, fokhagyma, sárga és fehérrépa, kicsit odakapatjuk ezeket is. Ezt követően mehet bele a vörösbor, némi paradicsom sűrítmény és a fűszerek, arányait tekintve (ez megint ízlés kérdése) 1 rész oregano, 1 rész kakukkfű, ha őrölt akkor fél rész rozmaring, egyébként egy kisebb darab, 1 babérlevél, só, bors, aztán le lehet fedni és 30-60 percig hagyni, függően attól mennyire szeretnénk, hogy a hús szétessen. Nem tudom mennyire evidens, a répa az édesség beállítását hivatott elvégezni, így ha édesebben szeretnénk, akkor több kell bele. Amíg ez alakul, el lehet készíteni a besamel mártást. Vajon kevés lisztet megtekerünk, majd 3 részben kicsit melegített tejet adunk hozzá és keverünk simára, jöhet a só, bors és szerecsendió és kész is. A raguba opcionálisan lehet tenni a legvégén némi friss paradicsomot (azért most és nem az elején, hogy egészben is legyen benne, amúgy eléggé szétfőne). Én leforráztam vízzel, így könnyebben lejött a héja, apróra vágva mehet bele. Jöhet az összeállítás! Ha van olyan tepsi vagy jénai, amibe tökéletesen illeszkednek a lasgne tészták szerencsénk van, nekem nem volt. 😀 Én nem szoktam a tésztát semmilyen módon előkészíteni, a cél, a raguban megpuhulása, éppen ezért fontos, hogy legyen elég belőle (itt sem volt szerencsém 😛 ). Ha mégsem lenne, le lehet fedni sütéskor és úgy is meg fog párolódni az egész. Alulra mehet némi olívaolaj, rá egy rész ragu, erre az első sor tészta, majd ismét ragu, sajt, bazsalikom (lehetőleg friss, ha nincs jó a szárított is), majd ezt ismételni legalább 4-5 rétegig, a tetejére már csak a besamel és vállalhatatlan mennyiségű sajt kerül.   Mehet a sütőbe, 160 fokon kb. 1 óra. Ha az ember nem számolja el magát, akkor annyi szósz lesz, hogy teljes mértékben kitölti a rendelkezésre álló teret, én ezt buktam, szóval marad a lefedés egy idő után, szerencsére a végeredményen ez nem érződött. 🙂 Szokás szerint készült videó is, erre lehet megtekinteni: Jó étvágyat!...

Chili Con Carne

Írta: - 2017 március 6, Kategória: Gastro, Videók | Nincs hozzászólás

Ez is egy olyan étel, amit mindenki másképp készít, nekem mostanra lett egy bevált receptem, íme tehát hogyan is készítem én, a Chili Con Carne-t. 1kg volt a húsmennyiség, amihez a képen szereplő mennyiségeket használtam, de ízlés szerint lehet változtatni ezeken. Amire szükségünk lesz tehát: Só Bors Római kömény Babérlevél Koriander Szegfűbors Fahéj (igen, tényleg kell bele) Vöröshagyma Fokhagyma Darált hús (serés-marha, marha, amit szeretsz) Bab Kukorica Sűrített paradicsom (Aranyfácán-t ajánlom) Csípős paprikák, (Jalapeno, Chili, Habanero, darált erős stb.) Sertés/Marha alaplé (érdemes a fagyóban tárolni mindig ilyet) Füstölt sajt Metélőhagyma Sör (1 a kajába, 1 nekünk :-)) Zsiradék Szerencsére nem nagy mutatvány összedobni, előkészítjük a zöldségeket, felvágjuk amit fel kell, mozsárolunk fűszereket ha nincsen őrölve, majd odateszünk egy edényt melegedni, én zsírral indítottam. Hagymák dinsztelése, húst picit megpirítani, beletenni a paprikákat, majd felölteni sörrel. Mehet rá a paradicsom sűrítmény, alaplé és az összes fűszer, lefedve legalább 1,5 órán át főzzük (minél tovább, annál sűrűbb és omlósabb lesz a végeredmény). Ha letelt az idő, kóstolunk egyet, lehet utána sózni vagy még több csípőset beletenni amennyiben úgy érezzük. Küldjük rá a babot és  a kukoricát, egy kis átforgatás és kész is. Tálaláskor én füstölt sajtot és metélőhagymát dobtam rá, de egy kis tortilla is remekül illik a koncepcióhoz. 🙂 Készült egy videó is, mert miért ne, jó szórakozást és jó étvágyat!...

Tejszínes Zöldséges Csirke

Írta: - 2017 február 26, Kategória: Gastro, Videók | Nincs hozzászólás

Háh! 1 nap sem telt el és máris post??? Mindenki hibázik… Szóval az a helyzet, hogy egy ideje követem a Lidl YouTube csatornáját, ahol minőségi főzős videók kerülnek ki, Mautner Zsófi mellett Széll Tamás alkotásaival. A minap láttam, hogy lesz élő főzős videó, amit sajnos a műszak miatt nem tudtam követni, azonban a mai napon megalkottuk Monával a címben is említett ételt. Gondoltam próba cseresznye, taggelem az alkotást, hátha nyerünk bárakármit, aztán miért is ne alapon videó is készült a poén kedvéért. Íme:   ui: az ebéd is finom lett....

2016

Írta: - 2017 február 25, Kategória: Bringás, Gastro, Képek, Személyes, Videók, Zene | Nincs hozzászólás

Na, már a cím el van cseszve így 2017. február végén…pedig nagy volt a szent eskü a legutóbbi kaja videók után, hogy most aztán fúúú, de csinálok még ilyeneket… aztán a 2016-os év elment, mint állat, pedig történtek dolgok, gondoltam össze is lapátolom őket, hogy nyugdíjas koromban legyen mire emlékeznem. Közben gyorsan elő is lapátolok pár feed-et, hogy lássam, mi történt… 😀 Az első fontosabb, említésre méltó dolog a lakás nappalijának felújítása. Korábban a háló és a kisebbik szoba padlózása már megtörtént, ideje volt a nagyobbiknak is, ezzel párhuzamosan pedig az összes (de tényleg) bútor lecserélése: kanapé, íróasztal, szekrénysor, tálaló, étkezőasztal blabla… szóval szép kis meló volt, de az eredmény magáért beszél.       Júniusra volt tervben, hogy meglátogatjuk Hegykőt, azonban a sors közbeszólt, mivel eltört a paripám váza. Kellett, mint egy falat kenyér, pár hétig gyalog jártam melóba, mint az állatok, aztán sikerült új vázat beszerezni, ami bár nem zöld, mint az előző, de legalább szürke, azóta ezzel bosszantom a kispöcsű autósokat. Persze mint mindig, tavaly is főztem szexi dolgokat, ezek véleményem szerint eléggé jól sikerültek:   Májusban valaki azt gondolta, játszik egy kis keresztapásat és tett egy ajánlatot, amit nem tudtam visszautasítani, így vettük meg az első autónkat, Cimbit, egy 2002-es, korát megszégyenítő állapotban lévő Renault Mégane Classic típusú személygépjárművet. Végül augusztusban csak sikerült eljutni a Fertő tó közelébe, Mona bejegyzése erre. Szeptemberben meglátogattuk egy korábban már kiszemelt eseményt, a SVÉT-et, ami a veszprémi várban volt. A lényege, hogy vidéki éttermek kínálnak ízelítőket, az általuk preferált alapanyagokból készült ételekből. Igen, ez fine dining, amit sokan szidnak, mert árban drágábbak (hiszen csak össze van piszkolva a tányér), mint egy vendéglő, de hát a minőséget meg kell fizetni. Aki kicsit is szeretne jót és nem hétköznapit enni, annak érdemes megkóstolnia ezeket a főztöket.   A hónap végén előjött némi egészségügyi problémám, ami abból adódott, hogy bár próbáltam minőségi alapanyagokból táplálkozni, a mennyiséget túlzásba vittem és kaptam egy olyan vérképet és súly értéket, ami arra ösztönzött, hogy ideje életmódot váltanom. Ennek köszönhetően 2 hónap alatt leadtam 15 kg-t és a vérképem is (főleg a koleszterin szint) nagyon közel került az optimálishoz. Nem éheztem, nem kínoztam magam, igyekeztem többet mozogni és vacsorára keveset enni, valamint kerülni a zsírosabb és sertés ételeket. Ennyi. December elején elugrottunk Zircre, ahonnan elértük Pannonhalmát (itt jót ettük a Viator étteremben, SVÉT tag), illetve jót rándultunk ki Bakonybélben.       Mona már párszor említette nekem akkoriban, mennyire szeretne egy ebet, én pedig az egyik unalmas délelőttön ráírtam egy szekszárdi emberkére, ahol találtam eladó kutyát abból a típusból, amit a lány eleinte kinevetett, de idővel beleszeretett. Aki ismer tudja, hogy ha én feltételt szabok, azt bizony komolyan is gondolom, ezeket el is mondtam a kutyával kapcsolatban és úgy láttam, nem lesz gond. Végül úgy alakult, hogy Zircről egyenesen mentünk Szekszárdra, ahol begyűjtöttünk egy Whippet típusú háziállatot, Bonnie-t. 🙂 Mit lehet mondani…instant szerelem! 🙂 Sok szempontból is örülök, hogy lett egy kutya a lakásban. Egyrészt kicsit felborítja az eddigi dolgokat, fő a változatosság ugyebár, másrészt nagyon sok mozgásra veszi rá az embert. Dióhéjban ez volt 2016, jövő héten tervek szerint lesz főzős videó, Chili Con Carne, páran kiváncsiak voltak a receptre, ahogy én szeretem, muszáj lesz összehozni....

Gusteau Kulináris Élményműhely

Írta: - 2015 október 25, Kategória: Gastro, Személyes, Vélemény | Nincs hozzászólás

Miután szállást foglaltam Tokajon, az első dolgom az volt, hogy megnéztem, milyen ajánlott éttermek vannak a közelben. Mivel teljesen véletlenül az időpont egybeesett a negyedik évfordulónkkal, ezért gondoltam valami különleges helyre lenne jó mennünk. Az első kinézett hely, a népszerű Anyukám mondta, ami sajnos autó nélkül nehezen megközelíthető, így maradt későbbre, viszont a másik elismert hely a szállástól nem messze, Mádon található, ez pedig a Gusteau Kulináris Élményműhely. Az étlap eleve szimpatikus volt, kevés választék, ami azt jelentette, hogy az alapanyagok frissek. Találtam az éttermet bemutató videót is, ami végképp meghozta a kedvünket a helyhez: Mád alapvetően egy nagyon kicsi község, ami számomra eleve szimpatikus, csend, nyugalom, semmi nyüzsgés, ráadásul nagyon szép helyen található. 6 órára volt időpontunk, előtte kicsivel több, mint 1 óránk volt körülnézni, majd célba vettük a helyet. Az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt a hely, kedves kiszolgálás, hangulatos környezet. Miután felvették a rendelést, éltünk az ajánlott lehetőséggel, miszerint minden fogáshoz hozzáillő bort kapunk majd. Nemsokkal később érkezett a séf üdvözlete, ami pirított kenyér, libapástétom, lekvár és metélőhagyma volt: Az én előételem Marha tatár, zöldborsóleves, gyöngyhagyma, paradicsom: Ramóna a Nyúl és répa mellett döntött: Levesem: Kelvirág krémleves, kacsamáj, nektarin, menta Őrült egy párosításnak tűnt olvasva, viszont kóstolva meglepően jó volt az összhang. Ramóna levese: Görögdinnye-paradicsomleves, fetasajt, fenyőmag, menta Itt jegyzem meg, hogy ehhez a fogáshoz nem szolgáltak fel számára bort, mivel nem nagyon illett hozzá semmilyen tokaji. Ez számomra külön pozitív, hogy nem erőltettek semmit, csak azért, hogy legyen. Főételem: Báránygerinc, görög joghurt, padlizsán, olívás burgonyapüré (Ehhez az iPhone-os képet használom, mert a fényképezős erősen életlen lett :D) Ramónáé pedig: Tanyasi csirkemell, lazac gnocchi, nyári cékla, sóska Desszertnek nekem az extrém Cékla, csokoládé, sóska lett: Mona pedig a Házi aludtejes panna cotta, nyári gyümölcsök, sorbe nevűt választotta: Számára ez volt a legjobb az összes fogás közül. Összességében nagyon elégedettek voltunk a közel 2 órás gastro utazás során, ráadásul ahhoz képest, mennyire kevésnek tűnnek az adagok, a végén sikerült rendesen jól lakni. Tény, hogy nem olcsó egy ilyen este, ráadásul eléggé szélsőséges minden fogás az összetételeke tekintve, így nem is ízlene mindenkinek, de akit egy kicsit is érdeklik, az ilyen jellegű ételek, mindenképpen adjon esélyt a helynek, szerintem megéri. 🙂 Gusteau Kulináris...

Tengerszem

Írta: - 2015 október 14, Kategória: Videók | Nincs hozzászólás

Sárospatak mellett található. érdemes megnézni, ha arra jár valaki.  

Sajtos Tejfölös Csirke

Írta: - 2015 szeptember 27, Kategória: Gastro, Videók | Nincs hozzászólás

Egy igazán egyszerű recept következik, anno nálunk tipikusan a vasárnapi ebédhez tartozott, én 1-2 fűszerrel kicsit kiegészítettem, ízlés szerint mindig lehet variálni a dolgokat. Nekem most csirke felsőcomb volt kéznél, de lehet alsóból, vagy akár csirkemellből is készíteni. Amire szükségünk lesz: Csirkehús Só Bors Kömény (sima és római) Sajt Fokhagyma Margarin (vagy bármilyen zsiradék) Krumpli Tejföl Opcionálisan petrezselyem / zeller zöldje Zseniális jelleggel apróra vágunk fokhagymát, a csirke bőre alá tuszkoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy előre margarinnal kikent hőálló tálba tesszük (érdemes ugye így elrakni, hogy eleve csak ki kelljen venni :D), majd olyan 200 fokon 1 órán keresztül sütni. Nem egy hátrány lefedni, hiszen így gyorsabban fog megpuhulni. A tejfölös mártáshoz lehet használni egyszerűen ételízesítőt is, én most sót, mozsárolt római köményt, sima köményt tettem bele, amit a már megfelelően megpuhult húsok tetejére tettem, természetesen elegendő mennyiségű sajttal kísérve.   Amíg kellően rásülnek a dolgok, el lehet készíteni a krumplipürét, jelen esetben a főzővizet sóval és egész köménnyel egészítettem ki, majd botmixerrel krémesre pürésítettem. Feltétlenül örömmel kell kivenni az elkészült húst a sütőből, hiszen így még finomabb lesz. 🙂 Tálaláskor a krumplit megszórtuk zeller és petrezselyem zölddel, kiegészítésként pedig még tettünk mellé házilag készített almakompótot és jó ízűen elfogyasztottuk....

Hamburger

Írta: - 2015 szeptember 20, Kategória: Gastro, Videók | Nincs hozzászólás

Nem tudok olyan ember létezéséről, aki ne szeretné a jó hamburgert. Más kérdés persze, kinek mi számít jónak, azért lássuk be, hogy a gyorséttermekben kapható burgerek nem éppen a legjobbak, ráadásul drágák is. Éppen ezért gondoltam, hogy megosztom veletek, miként is lehet elkészíteni otthon ezt a remek étket, amennyiben egy kis időt hajlandóak vagytok ráfordítani. Így készül tehát nálunk a házi burger, nagyjából 6 közepes burgerhez. Amire szükségetek lesz a bucihoz: 30 dkg liszt (erősen ajánlott a kenyérliszt (BL80), plusz még annyi, amennyit a tészta majd felvesz) 1 dl langyos tej 1 kis pohár natúr joghurt 0,8 dl olaj 2,5 dkg élesztő 1 teáskanál sütőpor 1 teáskanál só 2 evőkanál cukor 1 db tojás Szezámmag A húspogácsához: 40 dkg marhahús (ízlés szerint lehet mix is, vagy akár csak disznó) Só Bors Majoranna Opcionális valamilyen extra íz (én Chipotle szószt választottam, de lehet akár Worchester is stb.) Belevalók: Bacon Cheddar sajt Saláta Hagyma Paradicsom Jalapeno paprika Dijoni mustár és ketchup keverék + ízlés szerint bármi, amit akartok Sültkrumpli mellé mártogatós: Só Bors Fokhagyma Kapor Érdemes a tésztával kezdeni, ennek kell a több idő. Először felfuttatjuk az élesztőt: a langyos tejhez hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, majd hagyjuk, hadd tegyék a dolgukat. Eközben a kimért lisztbe tesszük a sót és a sütőport. Amikor az élesztő kellőképpen felfutott, hozzákeverjük a joghurtot és az olajat, majd mindezt fogjuk és beleöntjük a lisztes keverékbe.   A tojást felverjük (na nem álmából :D), keveset kiveszünk belőle a zsemlék kenéséhez, majd a liszthez adjuk és bedagasztjuk a tésztát, majd 1 órára langyos helyre félretesszük, amíg duplájára kel. A megkelt tésztát a kívánt mennyiségű és méretű bucikra formázzuk, majd a kivajazott és kilisztezett, vagy sűtőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk (elegendő helyet hagyva köztük a további növekedésre gondolva) és további 20-25 percig kelesztjük.   Amennyiben jóképűek lettek, feltétlenül így kell örülni: Végül a maradék tojással bekenjük a tetejüket, szórunk rá szezámmagokat és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük – a bucik méretéből adódóan ez az időtartam változhat.   Amíg készülnek a bucik, be lehet keverni a fokhagymás mártogatóst majd a sültkrumpli mellé, hiszen kell neki idő, míg összeáll minden íz. Ideje bekeverni a húst is. Az eredeti burger recept szerint a són és borson kívül nem szükséges más fűszer, én viszont egy kicsit szeretem, ha van valami extra íze. Először egy kis majorannát, majd valami szószt teszek bele, jelen esetben Chipotle. Érdemes finoman bánni a szószokkal, mert ha túl sok kerül bele, akkor a hús nem fog megfelelően összeállni. A só bors csak sütéskor kerül rá. Ha ezzel megvagyunk, lehet formázni, ajánlott vékony pogácsákat formázni, a meleg úgyis összerántja picit a husit, illetve a közepére tegyünk egy kis bemélyedést, ez megakadályozza, hogy fasírt legyen a végeredmény. Közben ki lehet sütni a jó minőségű bacon szalonnákat, kellően ropogósra. A szalonnából kisült zsírt még véletlenül se öntsük ki, a nagyobb részét tegyük egy serpenyőbe, amibe a húst fogjuk sütni, kisebb részét pedig egy másikba, ezen kell az elkészült buci alját és tetejét megpirítani, jó nagy lángon, legyen ropogós. A legvégén járunk a folyamatnak, ideje kisütni a húst. Nagy lángon helyezzük bele a húst a serpenyőbe, sózzuk borsozzuk a tetejét, majd hagyjuk sülni, ne piszkáljuk, nagyjából 4-5 perc kell neki oldalanként. Fordítás után mehet rá a Cheddar (vagy ki milyen sajtot szeret), majd készre sütjük a húst. Ha ez megvan, építsünk burgert! A buci alsó részét megkenjük a mustáros ketchupos szósszal, ráhelyezzük a húst a sajttal, erre kerül rá a bacon, majd saláta, paradicsom, hagyma, jalapeno (ki mit kíván éppen), végül a buci teteje. Attól függően, ki mennyire szereti szószosan, lehet a tetejére is tenni. Tálalásként a hamburgert egy tányérra helyezzük, mellé a frissen készült sültkrumplit a fokhagymás mártogatóssal és jóízűen elfogyasztjuk. Készült videó is a folyamatról: Jó étvágyat!...

Faken “retro” mix

Írta: - 2015 február 16, Kategória: Személyes, Zene | Nincs hozzászólás

Voltam én is tini, kis tökös középiskolás (bármennyire hihetetlen), amely időszaknak eléggé meghatározó része volt az akkori dance/elektro zenei felhozatal. Nemrég futott be hozzám egy mix, kedves barátom Infy jóvoltából kreált podcast egyik része, ami az említett korszakom eleveníti fel…vagyis inkább odabasz rendesen… 😀 A magyar szarokat leszámítva minden zenéhez van egy emlékem, jó így ismét átélni ezeket a dalokat. 🙂 Szóval ezúton is köszi Infy, ez most nagyon üt. 😉 01. Cosmic Gate – The Truth (Original Mix) 02. Dickheadz – Suck My Dick (Rated 16 Club Remix) 03. Ravers On Dope – Get High (Club Mix) 04. Andre Visior – Speed Up (Grey & Frost Club Mix) 05. Jan Wayne – Only You (Club Mix) 06. Josh & Jutta- Fagyos a szívem (Dj Szatmári Mix) 07. Groove Coverage – Moonlight Shadow (Extended Club Mix) 08. Ravers On Dope – Hardcore Vibes (Original Mix) 09. Mario Lopez – What Are You Looking 4 (DJ Manian vs. Triffid Remix) 10. Marc Et Claude – Lovin’ You 2002 (DJ Isaac Rmx) 11. Kate Ryan – Desenchantee (Extended Mix) 12. Sven-R-G – Going Crazy (Club Mix) 13. Lasgo – Something (Extended Edit) 14. 4 Clubbers – Someday (Future Breeze vs. Junkfood Junkies Remix) 15. Aquagen – Hard To Say I’m Sorry (Extended Mix) 16. Groove Coverage – 7 Years & 50 Days (Extended Mix) 17. Erős vs. Spigiboy – Más A Világ (Original Mix) 18. Project Medusa vs. Exor – Moonshine (Megara vs. DJ Lee Dub Remix) 19. Norman Bass – How U Like Bass (Warp Brothers Club Mix) 20. Spy The Ghost – Partytime (Everybody 2003) 21. Future Breeze – Heaven Above (Rave mix) 22. Náksi vs. Brunner – Csak 1 Nap Van (Budapest Parádé Mix) 23. Tune Up ! – Ravers Fantasy (Club Mix) 24. Lichtenfels – Kill The Silence (Original Dub Mix) 25. Master Blaster – Dial My Number (MB3 Club Remix) 26. Starrider DJ Team Boli vs. Pollák – Szerelem Első Vérig (Dred Remix) 27. Global Deejays – Sound Of San Francisco (Progressive Ext Mix) 28. Dead Mike – Dead Mike Song 2005 (Peat Jr. & Fernando Hard Club...

Idióta

Írta: - 2014 december 11, Kategória: Bringás, Fail, Személyes | 1 hozzászólás

Szokták mondani, hogy elsőbbsége akkor van az embernek, ha meg is adják…milyen igaz. Mivel rengeteg az idióta, érdemes sokszor lemondani az előnyökről. Történt ma, hogy este a szokásos útvonalon tekertem hazafele, mikor egy kereszteződéshez értem, ahol nekem van elsőbbségem. Rutinosan nem tekerek ilyenkor tovább, fel is tűnt egy autó, lassított is, úgy tűnt lát engem és elenged…mikor gyorsítani kezdtem, hogy ne tartsam fel padlógázt adott…ha nem fékezek, simán így járok: Ilyenkor persze hiába ordít az ember, le sem szarja az illető, csak megy tovább…jövőre be kellene szerezni egy sisak kamerát és feljelenteni az ilyen...